Photo by Pexels

Az orvosi rendelőben láttam egy idősebb férfit. Amikor kiment az ajtón, szépen behúzta maga után azt. Azon gondolkodtam, hogy ez mennyire nem jellemző mostanában. Nem csukjuk be az ajtókat magunk után, hagyjuk őket becsapódni. Akkor is, ha az csattan, ha hangos, ha vannak benn még mások is.

Divat lett a kapcsolatokból is hasonlóképpen kilépni.

DIVAT LETT AZ AJTÓT NEM BECSUKNI MAGUNK MÖGÖTT, nem lezárni. Divat lett halogatni, eltünedezni, csikicsukit játszani, levelekre nem válaszolni.
Otthagyni a másikat magyarázat nélkül, amikor ő még érzelmileg benne van. Akkor is, ha neki fáj. Sőt, akkor leginkább.

A másikkal érzelmileg lenni, a közös múltat szépen lezárni, az ajtót rendesen becsukni nehéz. Munka és idő.

Könnyebb elmenni. Elmenni egyszerű, elmenni gyors. De mindez önbecsapás.

Mert az emléke veled marad, a lelkedben dolgozik a nyitva hagyott ajtó. Tudod, hogy nem így kellett volna. Tudod, hogy a másiknak nehéz, tudod, hogy fáj neki.
Szorongsz az utcán, hogy majd újra látod és szorongsz, hogy nézel majd a szemébe. A baráti táraságban, a suliban, a közös helyeken. Vajon mi lesz, ha összefuttok? Mit mond majd, hogy reagál?

Én azt mondom, elmenni, az ajtót nyitva hagyni rövid távon könnyű, de hosszú távon nehéz. Maradni és bezárni pedig lehet, hogy ott és akkor nehéznek tűnik, de végül is az bizonyul könnyebbnek.

ÉS MI VAN AKKOR, ha valaki becsukta azt az ajtót, és TE VAGY AZ, aki nem tudod?

Naponta nyitogatod és visszanézel, feltéped a sebeket újra és újra, nem engeded gyógyulni. Valami még ott tart, valami még visszahúz. A szép emlékek, az együttek, a közösek.

De visszafele már nincs út. Nincs hova menni, nem vár ott senki. Vágyod a szerelmet, az odatartozást, nyitogatod hát sorra az új ajtókat.

Ám a lezáratlan szerelem olyan, mint a nyitva hagyott ajtó. Ha másik ajtót nyitsz, huzat lesz. A huzat pedig becsapja, akár össze is töri az újonnan nyitott ajtót.

Mindennek megvan a maga ideje. Ideje van a szaggatásnak és ideje van a megvarrásnak. El kell engedni, el kell gyászolni, meg kell gyógyulni.
A gyógyulást pedig nem lehet sürgetni. Akkor is ha nyár van, akkor is ha másoknak szerelem van, akkor is, ha tovább, sokkal tovább tart, mint szeretnéd.

Össze kell rakni a szíved darabjait, újra szeretni kell magad. Meg kell tanulni újra hinni, újra bízni, újra nevetni.

Menj új emberekkel találkozni, barátságokat ápolni, élményeket szerezni, határokat feszegetni, magaddal lenni. Gyógyulni percről percre, napról napra, hétről hétre.
Akkor is ha nyár van, akkor is ha másoknak szerelem van, akkor is, ha tovább, sokkal tovább tart, mint szeretnéd.

És egy nap majd úgy kelsz fel, hogy már nem akarod újra kinyitni azt az ajtót. Lehet, hogy utoljára még megfogod a kilincset, de már nem nyitsz be. Akkor majd kulcsra zárod az ajtót és a kulcsot eldobod. Akkor pedig nem lesz többé huzat.

Bilics Tímea - társkeresési szakértő, integrál szemléletű önismereti mentor
www.bilicstimea.hu

További írásaim: https://www.facebook.com/BilicsTimea.tudatostarskereses